|
|
Rohanó világunkban egyre több cégvezető ismeri fel a partner cégekkel, illetve a dolgozókkal történő kapcsolattartás fontosságát. A közös élmények nem csak a munkatársi kapcsolatokat erősítik, hanem új lehetőségeket nyit meg az üzleti kapcsolatok terén is. A céges rendezvények ezáltal tekinthetőek egy jó befektetésnek, melyek hozama lehet akár a jó munkahelyi légkör, a hatékonyabban dolgozó, ezáltal többet termelő munkatárs vagy akár egy új üzleti kapcsolat is. Egy céges rendezvény bizonyítottan közelebb hozza egymáshoz a munkatársakat és az üzleti partnereket egyaránt. Minden cégvezető azt szeretné, hogy munkatársai minél gördülékenyebben végezzék feladatukat a minél több cég megelégedésére. Ennek elérésében nagy szerepet játszhat egy közös céges rendezvény, mely szólhat kimondottan a dolgozóknak (családi napok, céges ünnepségek), a partnercégeknek (termékbemutatók, nyílt napok), de akár a nagyközönségnek is(születésnapok, nyereményjátékok promóciója, road showk).
Családi napok
A családi napok tervezése során mindenképpen nagyobb létszámmal kell számolni, hiszen nem csak a dolgozók, hanem azok hozzátartozói is megjelennek a rendezvényen. Célszerű előre átgondolni, milyen ellátásban részesítjük a megjelenteket, illetve számukra valamilyen programot is biztosítanunk kell. A létszámhoz igazodva kell megválasztanunk a helyszínt is. Célszerű szabadtéri rendezvény esetén gondolni arra, mi lesz, ha elromlik az idő. Rendezvény Centrum irodánkban praktikus tanácsokkal, egyedileg összeállított programokkal, hozzáértő szakemberek segítenek abban, hogy cége családi napja valóban gördülékeny legyen, és Önnek semmire se legyen gondja. Romantika Léggömb Shop szaküzletünk pedig gondoskodik az alkalomhoz illő dekoráció kivitelezéséről. Céges napok, road showk esetén kitűnően dekorálható a színpad és környéke, melyen akár saját logójával, cégnevével ellátott léggömbfal vagy lufispriál biztosítja azt, hogy ne csak a helyszínen résztvevők révén, hanem az utóhírekben leközölt fotók által is kitűnő reklámértékkel bírjanak. Tematikus családi nap (pl. céges mikulás rendezvény, születésnap...) esetén a dekoráció az adott alkalomhoz igazodik.
Termékbemutatók, nyílt napok
Az ilyen típusú rendezvények célja elsősorban az új üzleti kapcsolatok kialakítása, a piacbővítés. A terméknek és a bemutatónak tükröznie kell a cég arculatát. Ehhez igazodva kell kialakítani a programot, menüt illetve a dekorációt is. Programokkal, fellépő művészekkel színesíthetjük a napot. Catering cég álal biztosíthatunk egy kis inni vagy harapnivalót vendégeinknek.
Dekorációként alkalmazhatjuk a klasszikus hélimos léggömböket, melyeket akár saját logónkkal is feliratozhatunk. A printelt léggömbök nem csak dekoratívak, hanem kitűnő reklámértékkel bíró OLCSÓ alapanyag, melynek felhasználása számos területen lehetséges.
A léggömböt levegővel fújva használhatjuk színpad vagy más központi helyszín dekororációjára, de akár léggömbtartó pálcikán osztogathatjuk a rendezvényen résztvevőknek.
A printelés több alapszínű ballonra készülhet, egy vagy kétoldali nyomással, egy vagy akár négy színnel nyomva is. Kérje printelés árajánlatunkat még ma!

Elegáns céges rendezvények esetén nem feltétlenül a léggömbök lesznek a dekoráció fő elemei, hiszen a cég színvilágát tükröző textilek, fények, virágok felhasználásával kimondottan ünnepi, az alkalomhoz illő dekoráció készíthető.
Akár Ön szeretne dekorálni, akár szakemberre bízná a kivitelezést, szaküzleteinkben kollégáink fotókkal, ötletekkel várják, hogy rendezvénye valóban feledhetetlen legyen!
Nem tudja, hogyan lásson hozzá a szervezéshez? Keresse fel irodánkat, ahol a részletekre kitérő forgatókönyvet készítünk a rendezvényről, megkeressük a megfelelő szolgáltatókat, és biztosítjuk azt, hogy Önnek csak a meghívottakra legyen gondja.
|
|